SRTH autó

(Miskolc, 2011.05.02. 11:22)

Jó érzéssel, higgadtan és tudatosan autóztunk!


Jó érzéssel, higgadtan és tudatosan autóztunk!A tudatos felkészülésnek, a profin felkészített technikának, melyet csapatunktól a Skoda Rally Team Italia-tól kaptunk, és a mérnökünk tanácsainak megfelelő beállításoknak köszönhetően, egy jó versenyen vagyunk túl

– nyilatkozta a Skoda Rally Team Hungaria csapatának pilótája, Herczig Norbert.

A miskolci futamot megelőző teszten mérnökünkkel úgy értékeltük, hogy egy egészen más futómű beállítással kellene megkezdenünk a versenyt, mint Egerben. Miután ezt megtettük, még várt ránk egy kis izgalom, hiszen most már nem titok, az egri futamot követően, tudtuk, hogy az autónk végsebességét növelni kell, amit pedig egy hosszabb áttételű váltótól vártunk. Az időtervvel ellentétben azonban ez a váltó, a legutolsó pillanatban érkezett meg a Skoda Motorsporttól, sőt az izgalmunkat csak tetézte, hogy a beszerelés a tervezettnél hosszabbra sikeredett.

De ahogy a pozitív hős a mese végén mondani szokta: „Minden jó, ha a vége jó!”, a váltó péntek éjjel beszerelésre került.

A szombat hajnalban kezdődő miskolci futamot tehát teljes nyugalomban kezdtük meg, és már az 1. gyorsasági szakaszon éreztük, hogy mind a futómű beállítás, mint a hosszabb váltóáttétel jó választás volt. Persze a jóérzés még nem elég, bizonyítékra is szükségünk volt, amit a gyorsasági szakasz végén, az időeredményeket jelző tábláról meg is kaptunk.
Egész nap jó időket tudtunk autózni, és bár a verseny 2. körében egy kicsit bátortalanabbak voltunk, az 1. kör utáni leromlott pályaminőség, a felhordások miatt, a 3. körre sikerült visszaszereznünk a lendületünket, és ismét jó időket hoztunk olyannyira, hogy néhány szakasz győzelemmel is gazdagabbak lettünk.

A futamot megelőzően tudtuk, hogy nagyon hosszú és fárasztó versenyre kell készülnünk. Most már mind navigátorom, Kálmi, mind a saját nevemben nyilatkozhatom, a Skoda Rally Team Hungaria versenyzőpárosának sikerült mind mentálisan, mind fizikálisan jól felkészülnie. Számunkra nem jött el a holtpont, így egész nap jó érzéssel, higgadtan és tudatosan tudtunk autózni. A megfelelő felkészülésnek, a profin felkészített technikának, melyet csapatunktól a Skoda Rally Team Italia-tól kaptunk, és a mérnökünk tanácsainak megfelelő beállításoknak köszönhetően tehát egy jó versenyen vagyunk túl, aminek eredményeként a dobogó 2. fokára állhattunk fel, mind a nap végén, mind a bajnokságban.

A következő futamig, mely június első hétvégéjén Bük – Bükfürdő környékén kerül megrendezésre, 5 hetünk van, melyet ismét a felkészüléssel töltünk majd, hiszen következnek a murvás versenyek.

Még egyszer köszönjük a sok biztatást és a sok figyelmet!

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2024. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!