SRTH autó

(Ciprus, 2019.09.25. 13:43)

Újra murvás pályákon


Újra murvás pályákonA Ciprus Ralival folytatódik a Rali Európa-bajnokság. Herczig Norbert és Ferencz Ramón tavaly dobogón zárta ezt a futamot, így nagy reményekkel készülnek a 2019-es év hetedik fordulójára.

200 kilométernyi gyorsasági szakasz, 683 kilométer össztáv. A számok alapján akár rövidnek is mondhatnánk a Ciprus Ralit, ám a 20 kilométer feletti kőkemény murvás gyorsaságik, amelyeket aszfaltos részek is nehezítenek, az egyik legkeményebb kihívást jelentik az ERC helyszínek közt. Erre az extrém nehéz fordulóra ebben az évben 17 R5-ös autóval induló páros adta le a nevezését, a MOL Racing Team párosának többek közt a listavezető Alexey Lukyanukkal, az ötszörös Ciprus Rali győztes Nasser Al-Attiyah-val és a 15 WRC futamgyőzelemmel rendelkező Mikko Hirvonnennel is meg kell küzdenie a dobogóért.

Tavaly már rájöttünk, hogy ezen a versenyen a gyorsaság mellett a taktika is fontos, az autót és a gumikat be is kell osztani, hogy a 12 gyorsaságin végig tudjunk menni” – árulta el Herczig Norbert a Ciprus Rali receptjét. „Ezek autógyilkos pályák, és ebben az évben talán egy fokkal még nehezebb szakaszokat jelöltek ki a szervezők, mint egy évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy még kövesebb, sziklásabb útvonalakon fut a verseny, és itt mindig fennáll annak a veszélye, hogy az előtted levő autó kifordít egy követ, ami így könnyen kárt tud tenni az autóban vagy kivágja az abroncs oldalfalát. Ennek megfelelően készítjük az itinert, és így alakítjuk ki a taktikát is.”

A MOL Racing Team Volkswagen Polo GTI R5-ös versenyautóján ebben az évben már Michelin abroncsok feszülnek, és épp az említett defektveszély miatt az erősített oldalfalú abroncsokkal indul majd a magyar páros a versenyen. Emellett egy a lehető legjobb pillanatban érkezett fejlesztés is segítheti majd a kétnapos túlélőtúrát.

Az R5-ös autóknál is érvényben van a fejlesztésre vonatkozó joker rendszer, és a Volkswagen Motorsport épp most használ el egy ilyen jokert a Polónál. Erősített futóműalkatrészeket kapott a versenyautó, amivel jóval strapabíróbb lett a futómű. Ez a fejlesztés az eddigi murvás futamoknál jóval kövesebb, sziklásabb talajú Ciprus Ralin jelent igazán sokat, így nagyon örültünk neki” – számolt be Herczig Norbert a Volkswagen Polo GTI R5 legfrissebb fejlesztéséről.

A technikai fejlesztések mellett az elmúlt évben szerzett pályaismeret is segít majd a versenyen, hiszen azokon a futamokon ahol tavaly elindultak, és ezért rendelkeztek már némi tapasztalattal, sokat gyorsultak Herczig Norberték. Erre számítanak Cipruson is, így a tavalyi remek eredmény megismétlése még akkor is reális lehetőség, ha most is legalább nyolc olyan pilóta van a mezőnyben, akik bármikor képesek a győzelemre.

„Természetesen megfordul a fejünkben, hogy jó lenne megismételni a tavalyi sikert, de semmiképpen sem szeretnék ezzel nyomást helyezni magunkra. A taktikánk is az lesz, hogy megpróbálunk egy pontos, feszes, gyors tempót menni, lőtávolon belül maradni az élmezőnyhöz képest, és amikor a verseny végén egy esetleges jó eredményért szükséges, akkor picit több kockázatot vállalva gyorsítani. A riválisok közt most is ott vannak a nagy nevek, de ezt már megszoktuk, hiszen az ERC futamokon mindig kőkemény ellenfelekkel kell csatáznunk, sőt a helyiekről sem szabad megfeledkezni, hiszen az ő oldalukon mindig ott áll a pályaismeret” – foglalta össze az esélyeket Herczig Norbert.

A keddi napon a már megszokott teszten vett részt a MOL Racing Team párosa, ahol különféle lengéscsillapító beállításokat, többfajta rugót és különböző hasmagasságokat próbáltak ki a Volkswagenen. A 48. Ciprus Rali szerdán és csütörtökön a pályabejárással folytatódik, majd péntek reggel a szabadedzésen már a versenyautókban ülnek a párosok.

 

A Ciprus Rali programja:

09.27. péntek:
10:03     Kvalifikáció
13:30     Rajtpozíciók választása
19:00     Rajtceremónia

09.28. szombat:
09:43      SS1 Politiko1 – 14.60 km
10:31     SS2 Lefkara 1 – 23.23 km
11:29     SS3 Analiontas 1 – 14.96 km
13:27      SS4 Politiko 2 – 14.60 km
14:15     SS2 Lefkara 2 – 23.23 km
17:07     SS6 Nicosia SSS – 3.52

09.29. vasárnap:
08:59     SS7 Kapouras 1 – 20.17 km
09:52     SS8 Kourdali 1 – 21.57 km
10:35     SS9 Asinou 1 – 11.07 km
13:28     SS10 Kapouras 2 – 20.17 km
14:21     SS11 Kourdali 2 – 21.57 km
15:04     SS12 Asinou 2 – 11.07 km
18:00     Céldobogó

 

A Rali Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:
március 21-23: Azores Airlines Rallye, murva
május 2-4.: Rally Islas Canarias, aszfalt

május 24-26.: Rally Liepaja, murva
június 28-30.: Rally Poland, murva
július 19-21.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, aszfalt
szeptember 27-29.: Ciprus Rally, murva
november 8-10.: Rally Hungary, aszfalt

 

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2024. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!